Na miután két napon keresztül sajnáltam magam, és többen is jelezték, hogy ildomos lenne írnom, ha már így belógattam ezt az egészet, így itt a legújabb update.

A hétfőt egy egész napos autóúttal ütöttük el hősies keresztszüleimmel (akiknek ezúton is ezer hála az áldozatvállalásért!), és hát maradjunk annyiban, hogy nem az én műfajom ez a hosszútávú autózás. A repülést ilyen szempontból jobban szeretem, de attól meg félek, szóval végülis egal :-D

Kedden már el is kezdtem dolgozni, munkafronton eddig minden rendben, az üresjáratok azok, amikor rámtört valami furcsán letargikus érzés, de ez is javul. Szotyi is dolgozik rajta h otthon érezze magát.

Részlet a tanyából :-D

Egyébként ha esetleg valaki számára nem lenne világos, azt azért fontosnak tartom leírni, hogy nem igazán beszélek németül. Nagyon sok mindent értek, de a verbalizáció része még nehezen megy a dolognak. De így eddig se nagyon voltak gondjaim német nyelvterületen, meg a fejemre sem ejtettek (lovas berkekben meg szerencsére szinte mindenki szpícseli az angolt). Na mindez megváltozott, amikor tegnap este elmentem bevásárolni a Lidl-be, ahol ugye értelemszerűen a németen kívül SEMMIFÉLE nyelven nincsen feltüntetve SEMMI a termékeken. Mindez az Apfelsaft és társainál nem probléma, de a 80 féle takarítószernél azért kicsit elakadtam, szerencsére a képek a segítségemre voltak :-D

Szóval egyelőre ennyi az ábra, dolgos hétköznapok vannak, mi meg igyekszünk Szotyolával felvenni a fonalat. Ma este a délelőtti lakásba zártságot kompenzálandó, elmentünk sétálni és egy rokonlélekre bukkantam! Íme:

Tökéletes!

Három év után leporolom a blogot...

Jó szokásomat megtartva természetesen a 23. órában sikerült összepakolnom, a 25-ben pedig megírnom az első blogbejegyzést :-D Holnap NAGYON korán indulás Deutschlandba, a képlet megint kb ugyanaz: lovazás, de lényegesen lightosabb kivitelben, mint múltkorában és most Szotyi is velem tart.

Köln mellé megyünk, remélhetőleg jópár helyre át tudok majd ruccanni onnan, mert megfertőzött valami utazóvírus, és jelenleg úgy érzem, hogy MINDENT látnom kell! Terveim szerint kevés ló, és annál több minden más lesz majd a blogban, meglátjuk hogy mi sül ki belőle...

Zárásnak itt egy Szotyola a csomagok egy részével :-)

Jó hírről sajnos nem tudok most beszámolni. Ugyan nem nagyon írtam, mert nem siratófalnak akartam használni a blogot, de sajnos végig igen komoly gondokat okozott a térdem, a lovaglásban is hátráltatott.  Ezért Peterékkel közös megegyezéssel arra jutottunk, hogy leteszem a lantot. Sajnálom nagyon, mert szuper korrektek, nagyon tetszik a hely is, de így meg nem tudok rendesen „funkcionálni”.

A terv egyelőre az, hogy irány Magyarország, aztán majd meglátom. Szívesen kijönnék még majd vagy ide Írországba, vagy Angliába, csak jobban kell majd munkát választanom :) Ez mondjuk rendkívül bosszantó, mert azt hiszem felkészültem minden buktatóra (ha szar a hely, inkorrektek, akármi), de ez eszembe sem jutott, hogy fizikailag lesznek gondjaim. Mindegy, most már így alakult, ebből kell okoskodni.

Azoknak meg, akik kifele kacsintgatnak csak azt tudom mondani, hogy mindenképp meg kell próbálni! Nekem idáig iszonyatosan tetszik a dolog, nyilván nem vagyunk egyformák, de ez csak úgy derül ki, ha csinálja az ember. Szóval kalandra fel, mindenből lehet tanulni! ;)

Nos, láttam itt már egy-két furcsaságot csikóbelovaglási szempontból (pozitív furcsaságok), viszont a mai az rendesen meglepett.

A mai program a háromévesekkel a következőképp nézett ki: Jane, Georgina chambonnal ment a jártatógépbe "melegedni" kicsit, mi Malinnal addig intéztük a dolgainkat. Utána fedelesbe be, egyből felülés és munka. Nem győzöm eleget felemlegetni, hogy a fiatalok olyan szinten állnak most jelenleg, hogy a fedelesben már "profin" ügetnek és vágtáznak körbe-körbe, az ügetésben történő irányváltások okoznak néha még problémát, valamint most kísérletezünk velük a külső pályákon, ahol néha még eléggé irányíthatatlanok. Szársegítségekkel még azért bajban vannak, testsúllyal-csizmával szépen elmennek, de persze szigorúan csak egész pályán, néhol sodródva, stb. és itt ki is fújt a tudományuk egyelőre.

Elkezdtem ügetni Georginával, amikor mondja Peter nagy kedélyesen, hogy akkor megnézzük, hogy ugrik. Én meg nagy vigyorogva mondtam, hogy aha, na igen hogyne :D Gondoltam biztos viccel. Hát nem viccelt, el is kezdte rakosgatni az akadályokat. Így, többesszámban. Itt azért felmerült bennem, hogy szólok, hogy ha esetleg unszimpatikus vagyok neki, akkor mondja inkább, ne megölni próbáljon. Viszont az eddigi tapasztalataim alapján meg bíztam benne, mert lehetetlen, veszélyes, akármilyen feladatot sosem adott még, szóval akármennyire is kamikáze akciónak tűnt ez a mostani, csendben lovagoltam inkább tovább. Természetesen neki lett igaza, teljesen jól csinálta a ló. A feladat az volt, hogy ügetésből mentünk mini-pályát, még egy oxer is volt benne :D Tényleg szuper volt egyébként, de ettől függetlenül ez egy olyan momentum, amivel kapcsolatban azért nem kevés kérdőjel van bennem. Nyilván, ha nem gyakran van ilyen, akkor nem szakadnak bele a lovak, de én azért csak jobban szeretek olyan lóval átkelni akadályokon amit úgy legalább nagyjából azért jól tudok kormányozni és ne adj isten többé-kevésbé még egyensúlyban is van :D

Ettől eltekintve halál nyugis nap volt, délben Peter és Malin elmentek vadászni, Romeo volt ezen a héten is az "áldozat". Mi meg addig szépen ellovagolgattunk Karolinával és Danielával itthon, és tettük a dolgunkat.

Bobby ilyen lelkesen várta ma, hogy ráüljek:

Este dvd-zés helyett viszonylag gyors beájulás volt a program, pedig tényleg nem volt egy hajtós nap. De hát így megy ez, ha aludni kell, akkor aludni kell :)

Csak ennyit mondok: iszonyatos idő van! És hálát adok a sorsnak, hogy tegnap esett az eső, és nem ma, amikor dolgoznom kellett.... Pedig eddig igazán semmi okom nem volt a panaszra, általában egész kulturált idő szokott lenni napközben, olyan "pulóveres".

A szabadnapos kirándulósdiból végül nem sok minden lett: nagyon esett az eső, Karolina is visszavonulót fújt, úgyhogy végül Vickyvel ketten elmentünk egyet "plázázni" Arklowba. Ő karácsonyi ajándékvásárlás címén saját magát lepte meg pár ruhával, én nézelődtem és bevásároltam kajából a Dunnesban. Az elején kajáltunk, a végén kávéztunk (gingerbread latté + creme brulée cupcake, isssteni volt!), szóval a kalóriabevitel is rendben volt.

Utána este még itt elült a brigád nálunk, Malin pasija, Reggie is, egyszem hímneműként itt csajországban.

A regenerációm egészen jól sikerült, ma reggelre a vállamnak már semmi baja nem volt, a de a combomnak voltak még gondjai. Most elég féloldalasan ülök a lovakon, mert a jobb lábammal kb semmit nem tudok szorítani, támogatni, max rövid ideig.

Ja az időjárásról csak annyit, hogy valami extrém durva viharos szél volt ma, ahogy hallottam a rádióban, néhány helyen a 140km/h-t is elérte. Nem tudom nálunk mekkora lehetett, de brutális volt, és szinte egész nap havat is hozott (nem maradt persze belőle semmi). DE!!! legalább nem esett az eső, ezt nem győzöm elégszer hangsúlyozni :D

Délelőtt elsőnek Jane-re kellett ülnöm, vagyis az volt a terv, hogy Peter kiviszi futószárazni, én addig felszerelem Jerrynek Mooneyt, majd ő visszahozza Jane-t az istállóba, felülök és lovaglás. A csikókkal így csinálják mindig, hogy bármi van, az istállóknál ül fel a lovas. Na most Pete telefonált, hogy menjek a fedelesbe, ott ülök fel, mert nem akarná mégegyszer kivinni a lovat, mert nagyon vad! :D Ilyenkor azért úgy el szoktam gondolkozni, hogy vajon miért is nem sakkozni kezdtem inkább... Egyébként egész kulturált volt végül a kisasszony, csak amíg a fedelesből visszasétáltunk az istállókhoz, az volt kicsit élethalál-harc szagú. Zárójelben jegyzem csak meg, hogy vele nagyon nem jövök ki valahogy, ma délután szénázásnál telibe hátbaharapott, szerencse, hogy két póló, pulcsi és vastag vízálló kabát volt rajtam, így nem éreztem meg, de azért nem volt jó érzés, na. Bár sejtettem, hogy előbb-utóbb be fog következni, mert mindig nagyon fenyegetőzött.

Kis jutalomjátékként ebéd előtt lazulhattam kicsit O'Donovan hátán. Vagyis csak majdnem, mert ugróedzés volt a fedelesben, ezért kénytelen voltam kint lovagolni.... néha azt hittem, hogy lóval együtt borítani fog a szél, közben meg vízszintesen jött az arcomba a hó, remek érzés volt, viszont a ló legalább jól ment.

Gorgina viszont ma kicsit "zötyögősebb" volt, nyűgösködött, nehezen akart beugrani vágtába. Mondta Peter, hogy akkor egy kézbe a szárakat, pálcával meg durrantsak oda neki csizma mögé.... Egész jól viselte, csak egyszer csinált rodeóparádét, de utána megértette miről van szó. Ezután fogadott egy elég kellemetlen meglepetés: mikor leszálltam, leszereltem a lovat, és mentem volna a nyergesbe átvenni a cipőmet, elhűlve láttam, hogy csak félpár gumicsizmám van meg. Ergó Barry, a drága bernáthegyi lelépett a másik felével.... (van egy nagyon frankó lila bélelt gumicsizmám, abban szoktam flangálni ha nem lovon vagyok, mert a bőr lovaglócipő viszonylag rosszul tolerálja ezt a vizes éghajlatot :D) Karolina adott tippeket, hogy hova szokott ellopkodni cuccokat a kutya, és végül majdnem a farm bejáratánál az út szélén meg is találtam... Most itt szárad bent még a radiátoron, mert nyállal kevert vizes volt a belseje is :D

Az este tökjó dumálgatós, főzőcskézős, tévézősre sikerült. Többszörösen leteszteltük Malin otthonról hozott karácsonyi ajándékát, egy Nescafé Dolce Gusto kávéfőzőt. Jó a cucc, nem mondom.... :)

Holnap estére ha minden igaz, Reggie hoz valami filmet, amit nagyon reklámozott itt ma nekünk, hogy feltétlen látnunk kell, mert annyira nagyon funny. Majd meglátjuk, hogy ideér-e a dvd egyáltalán :D

Most lassan elteszem magam holnapra, itt meg még zárásnak egy részlet a kis "nappali-konyha-étkezőnkről":

Kissé leamortizálva írok most a tejes teám és a gyümölcsös kekszem mellől. De nem akarok rögtön ennyire előreszaladni :D

Végre sikerült a végére érni ezeknek a durva napoknak, holnap pedig szabadnap, úgyhogy most nagy az öröm. Elég keveset tudtunk lovagolni, de azért csak sikerült valamit haladni a lovakkal.

A háromévesek jórészt kint voltak legelőn, szombaton pedig szabadon ugrattuk őket Peterrel. Jane és Felice aránylag könnyen ment, de Gorginánál úgy éreztem, hogy én többet futottam, mint a ló. Azt már meg se akartam kérdezni, hogy nem lenne-e egyszerűbb több emberrel csinálni ezt :D

Ma (vasárnap) felültem rájuk. Elsőnek Jane-re, aki a pályák, istállók közötti közlekedés során többet szeret hátrafele menni, mint előre. Pete kitalálta, hogy a lovak akkor most már "kinőtték" a fedelest, ideje próbát tenni velük a kisebbik homokos pályán is. Hát kellett kapaszkodnom, nem mondom, de a végére egész szépen ment. Halkan megjegyzem, hogy nem sokat segített a helyzetemen Jerry, Moonshine gazdája, aki, amikor már épp kezdett kicsit jól menni Jane, elvágtatott Mooneyval a farm szélén az emelkedőn, körülbelül 30 méterre a pályától. A hatás nem maradt el....

Ezalatt viszont sikerült úgy meghúznom a jobb combomat, hogy azóta olyan a járásom, hogy erre már nem is igen tudok milyen frappáns jelzőt kitalálni... Ez volt az első "sérülés". Igazából emellett a jobb középső ujjam szórakozik még pár napja, ha megpihen akkor bedagad, és nem tudom behajlítani, de elképzelésem sincs mit csinálhattam vele :D

Gorgina egy álom volt, mint mindig. Ő az akit úgy ki tudok emelni, hogy nagyon jól sikerült megtalálnunk a közös hangot, szuper vele dolgozni! Felice csak nyereggel ment futószáron, mert elég komoly lemaradása van a többiekhez képest. Valami sipolyos rondaság volt a nyakán, majdnem már a fülénél, és emiatt kimaradt a munkából egy ideig.

Monney gazdája egyébként, akit az előbb említettem, nagyon komoly figura. Kb 70-es pasas, felszerelik neki a lovát, ellovacskázik, leszerelik, és tökjól elvan. Mindig hoz a kutyáknak jutalomfalatokat, és nagyon érdekes, hogy a két jack russel valahogy meg tudja különböztetni azt, amikor Mooneyt Jerrynek, és amikor saját magunknak szereljük fel (=mi ülünk a lóra). Ha úgy ítélik meg, hogy a tulaj fog jönni, akkor egész végig ott ülnek Mooney mellett a szerelőhelyiségben, és várják a jussukat. Hiába, terrierek :)

Bud professzor pedig nem kevés érdekes percet okozott :D Pénteken azt a feladatot kaptuk, hogy sétáljunk el a fedelesbe, ügessünk egy kicsit, aztán a kis homokos pályára, megint kis ügetés, le a nagy homokosra, megint ügetés, stb. Budról tudni kell, hogy ahogy kicsit közelebbről megismertem, szembesülnöm kellett vele, hogy valószínűleg szorosabb rokonságban áll a szamarakkal, mint a lovakkal.... Magyarul nem valami együttműködő, néha gyökeret ereszt. Ilyenkor az elején nagy nehezen el tudtam indítani csizmával, pálcával vegyesen. Körülbelül öt perc után elkezdett rúgni a pálcára, vagy csak egyhelyben bakolni :D Amikor rájött, hogy ez sem megoldás, áttért a tolatásra. Nagy nehezen abszolváltuk az aznapi feladatot, de szombaton már egyre erősebben kapcsolt hátramenetbe, ha valami nem tetszett neki. Peter szólt, hogy menjek be kicsit a fedelesbe, felvesz egy futószáras ostort. Ha elkezd megint tolatni, akkor majd ő ott lesz, és "segít". Én erre épp valamit heherészve reagáltam, amikor Bud megtorpant egy kicsit, és Pete elég durván félbeszakítva a mondatomat, akkorát sózott a lóra, hogy hirtelen nem csak Bud, de még én sem tudtam, merre vagyok :D Érdekes volt egyébként megfigyelni, hogy a futószáras ostor nem csak a lóra, hanem a lovasra is hihetetlen motiváló hatással van: próbáltam elkerülni egy esetleges újabb ilyen "segítséget", nem voltam benne biztos, hogy én tutira kimaradok az ostor hatóköréből, szóval próbáltam Budot minden erőmmel jobb belátásra bírni. Egyszer még meg kellett biztatni, amikor a kis "házi-erdőbe" próbáltam bemenni vele, ahol a gyakorló vadász akadály is van.

Ma már csak egyszer kellett megkínálni, a legelején amikor felültem. Utána úgy masírozott előre, mint a kisangyal. A kis homokos pályán egész jól ellovacskáztam vele, még vágtázni is sikerült, bár úgy kellett hajtanom, hogy a végére olyan érzésem volt, hogy én cipeltem a lovat a hátamon és nem ő engem. Nagyon örültem magunknak, Bud is szépen nyugodtan sétált az istálló felé. Abba az istállórészbe, ahol ő is van, a jártatógép és a legelők felől lehet bejutni, oda pedig egy viszonylag meredek lejtő vezet. A lejtő tetején leszálltam, majd elkezdtem lefele menni vele, ahol is félúton valamitől megijedt, és a legjobb menekülési útnak a rajtam keresztül vezetőt gondolta. Kis híján letarolt, szerencse, hogy a kobak még a fejemen volt, mert vállon és fejbe sikerült vágnia elég erősen. Én majdnem fejjel előre legurultam a lejtőn, mázlim volt, hogy talpon bírtam maradni, de így is "letántorogtam" egy pár métert. Karolina már csak a végeredményt látta: Bud halálra váltan, földbe gyökerezve szuszog a lejtő közepén, én meg körülbelül három méterrel odébb vakarom a fejem, hogy mi is történt itt most :D Na így sikerült a vállamat lezúzni ma, ebből is a jobboldalit persze. Alaphangon nem fáj, de bizonyos mozdulatokat szinte képtelen vagyok vele végrehajtani, szóval extra hálás vagyok érte, hogy holnap nincs munka.

Itt van Bud, amikor jógyerek:

 Ezek pedig a kecses lábacskái:

Most épp valami "eksön múvít" nézünk fél szemmel a tv-ben, Malin ha minden igaz lassan már be fog futni. Holnapra az a terv, hogy Vickyvel és Karolinával átruccanunk Arklow-ba, ott viszonylag több minden van, mint Wicklowban, majd meglátjuk :D Voltunk amúgy ott vacsizni meg vásárolgatni múlt héten, de annyira fáradt voltam, hogy sok minden nem maradt meg a fejemben belőle. De majd most :)

Már csak ennyit kell kibírnunk emberhátrányból, szerintem lassan mindannyian úgy várjuk már Malint, mint a messiást.

Kedd este egyébként, ahogyan előre  sejtettem, már két kutya aludt az ágyamban. Buddy a térdemnél, Whiskey meg a fejemnél a párnán osztozott velem. Karolina tiszta lököttnek néz, hogy miért engedek meg nekik ilyeneket, de hát istenem :D

Igazából most érzem csak úgy rendesen, hogy milyen goromba is tud lenni az itteni időjárás. Kedd éjszaka óta valami iszonyatosan brutális szél van, néha esővel keverve. De valami tényleg elképesztő, és valahogy olyan érzése van az embernek, hogy mindig szemből fúj... annyi előnye van, hogy legalább nem hideg, de ettől még igazán abbahagyhatná, mert ma amíg az istállótól a fedelesig és vissza elközlekedtem a lovakkal, olyan érzésem volt, hogy lovastul fog elvinni a szél.

Sok esemény nagyon nincsen, próbáljuk tartani a tempót, keveset lovagolunk, ami nekem ma érdekes volt, hogy ugrottam egy O'Donovan nevű csudával. Pete csak úgy szinte mellékesen odaszólt délelőtt, hogy akkor szereljem fel aztán menjek be a fedelesbe lovagolni. Gondoltam, hogy de jó lesz nekem, kicsit lazulok, élvezkedek majd egy már "kész" lovon. Egy harapós sunyi majom ez a ló egyébként, és ahogy próbáltam rá felszállni, feszt megpróbált mindig a kabátomnál elkapni, és annál fogva visszahúzni. Azért sikerült túljárni az eszén. A fedelesben a hülye zajokhoz képest tök nyugisan közlekedett, aztán Sarah (pár órában szokott jönni dolgozni és néha lovagol is) bejött George-dzsal és onnantól kezdve nekiállt ijedezni, kétszer majdnem leestem, ebből a második alkalom az volt, amikor Pete bejött a fedelesbe. Elég nagyot mosolygott a látványon, ahogy Donovan jobbra teleportált helyből vagy három métert, én meg a bal lapockáját vizslatva "For fuck's sake!!!" felkiáltással igyekeztem úrrá lenni a helyzeten. Ennek örömére, mondta hogy nézzük meg hogy ugrik. Borzasztó érzés volt egyébként a ló, de ezzel már nem untatnék senkit :D (Szegény Sarah mondjuk rosszabbul járt, mert George megbotlott vágtában és eldőltek lapjával, de senkinek semmi baja nem lett szerencsére)

A nap fénypontja a kis ír cob, Bud volt (a Budweiserről kapta a nevét, meglepő módon). Belovaglásra van itt, de még csak nagyon az elején tart a dolgoknak, aztán ma engem ért a megtiszteltetés, hogy felhasalhattam, fel is ülhettem és ügethettem is vele, nagyon édespofa! Pont úgy néz ki mint a Budweiser lovak, csak kisebben:

 Ami még újdonság volt, hogy Daniela egyik lovára, Touch-ra is felültem. Vicces egy ló, vagy 1,90 magas, és olyan csontos vékony mint egy telivér, de kb negyedannyi esze van.

A mindennapokról: kezdek szél- és hidegállóvá válni szép lassan, az itteni "fűtési kultúrát" is egyre jobban tolerálom. És még a külön hideg-melegvizes csapoknál is baromi jól tudok már mosogatni :D

Az első napokban néztem nagyokat, hogy milyen sokat esznek ezek a csajok, de mostanra már én is ott tartok, hogy az ilyen kétszemélyesnek írt, majdnem fél kilós félkész kajákat simán betermelem egyedül és utána még dobolok az asztalon, hogy vajon milyen édességet kellene még enni. Nem mondom, jó érzés, hogy most azt kell néznem, hogy minél többet egyek, hogy bírjam szusszal :D Ja és már a teát is tejjel iszom...

Ma este Vicky és Karolina mentek a szokásos kick-box edzésre, engem odafele kiraktak Wicklow közepén, aztán megbeszéltük, hogy találkozunk a Tescoban, és onnan haza. Sétáltam egy baromi jót, viszont elfelejtettem fényképezőgépet vinni, szóval nem kicsit voltam mérges. Tervezek majd hétfőn is bemenni, akkor már géppel felszerelve, meglátjuk mi sikerül. Most végigsétáltam a főutat kb., megnéztem a templomot kívülről, baromi szép. Gondoltam, hogy a kikötőbe is el kéne menni, de ahogy közeledtem, az amúgy is brutális szél egyre húzósabb lett, és egyébként is seggsötét volt, szóval megegyeztem magammal, hogy ezt majd máskor :D

Kísérletképpen csináltam egy képet a telefonommal, de elég gyér lett:

 Mellesleg elég sok domb van errefele, séta közben szenvedtem is rendesen a térdemmel, de hát ha már elindultam, akkor mentem.... Ha már a térdemet is szóba hoztam: elég gyérül muzsikál változatlanul, sokat kínlódok vele sajnos...

 Viszont itt mindjárt 11 óra lesz, úgyhogy el is teszem magamat és a gépet is holnapra, mert valahogy túl kell élni még ezt a pár húzós napot :)

Hétfőn sor került az első szabadnapomra, ilyenkor szabad Karolina is, Malin pedig kedden. Jól elterveztem, hogy majd alszom 10-11ig, de már automatikusan keltem fél7-kor ébresztő nélkül is, és utána csak 9ig sikerült továbbaludnom....

Délelőtt jó lustán kimentem még kicsit tájat fotózgatni, nagy nehezen valami tízóraiszerűt is varázsoltam magamnak, aztán délután pedig bementünk Wicklowba Karolinával és Vicky-vel (ő is a környéken lóápolóskodik). Szerintem szavak helyett, mindent elmond a kép, amit a városka egyik legforgalmasabb kereszteződésénél csináltam:

Hát szóval nem egy metropolisz, na :D Elmentünk kávézni, bankba, postára, kicsit lődörögtünk. Csinos hely egyébként, majd ha több időm lesz tervezek rendesebben fényképezgetni. Utána még azért befért egy Tescozás is, mert autó hiányában nekünk ez elég körülményes, Vicky meg volt olyan rendes, hogy eltaxizott minket.

Az este még vacsifőzésre, hajmosásra, mosásra volt elég, aztán kis netezés után már dőltem is el. Egyébként Peterék elmentek most, szóval a két kis terriert (Whiskey & Buddy) mi bébiszitteljük most a lányokkal, a bernáthegyi (Barry) meg a másik óriási kutya (Tyson), amit szégyen szemre elképzelni sem tudok, hogy miféle lehet (majd csinálok róla is képet) meg őrzi a farmot, mint rendesen.

A két törpe közül Buddy tegnap befészkelt az ágyamba, és ha mindez nem lett volna elég, még vicsorgott és morgott is, mint valami kis mini Alien, ha mocorogtam és őt is megmozdítottam :D Kicsit el kellett beszélgetnünk, de aztán már békés alvás volt.

Most kicsit húzósabb lesz a munka, ma egyedül voltunk hárman, kevesebb lovaglás volt, viszont annál több szénazsák töltés, lónyírás, kovácsnak asszisztálás... Malin ma délután hazautazott 5 napra, így most az ő lovai is Karolinára és rám fognak maradni, szóval fel kell kötnünk a felkötnivalót.

Most pedig még ünnepélyesen megkezdtem az elfekvőben megmaradt ribizlis Tibi csokimat lefekvés előtt.... De zárszónak azért itt egy tegnap esti kép a kis ágymelegítőmről (csak Szotyinak ne mutassa meg senki :D):

A hétvége aránylag nyugisra sikerült. 

Szombaton Georginával kezdtünk, jó volt a fedelesben, ezért Peter kiküldött minket az egyik kinti pályára is. Ott már nem volt annyira jó, igazából úgy ment mint az ökörhugyozás, de csak el bírtunk közlekedni, úgyhogy végülis pozitív mérleggel zártuk a munkát. Megtudtam, hogy az írek a sárga kancákat erősen a "real bitch" kategóriába sorolják, és ebbe Gorgina is vastagon beletartozik :D Ennek megfelelően Pete felhívta rá a figyelmem, hogy nem szabad ezzel a lóval szemben egy csatát sem elveszíteni, mert akkor nagy bajban leszünk.

Ebéd előtt még ugrottunk egyet Reilly-val, az igen jó volt. Igazából kiderült, hogy a lány aké /akié volt, eléggé fél tőle, és így szépen lassan elmaradozott a lovaglással. Valahol megértem, mert sosem lehet tudni, mikor ijed meg és ugrik ki az ember alól, vagy indul meg mint a meszes, vagy kezd el visítva bakolni :D De amúgy nem rosszindulatú, csak ilyen tökfej. Kezdem megkedvelni, csak nem árt résen lenni rajta.

Délután Malin vadászatra ment Romeo-val, így Carolinára és rám maradt az ő munkája is, szóval délután már nem volt lovaglás. Este a csajok mentek bulizni, de én jobbnak láttam kimaradni belőle, mert még azért annyira nem vagyok kemény, hogy pár óra alvással kibírjak egy napot.

Vasárnap délelőtt Peter, Daniela és Carolina versenyen voltak, szóval most Malinnal ketten tartottuk a frontot, lovagoltunk, jártatóra tettük a lovakat, ilyesmi.

Délután elő lettek véve a háromévesek, Pete azt mondta hagyjuk ma ki a drivingot és a futószárat, csak menjenek gépen egy kicsit és úgy üljünk fel. Malin Jane-re én pedig Georginára. Nem mondom, hogy nem izgultam, de jó volt végül. Csak a fedelesig volt nehéz eljutni, mert Jane alapból úgy tud közlekedni egyedül bárhová, hogy valaki áll mögötte és hadonászik a segge felé ostorral, Georgina pedig általában normálisan megy A pontból B-be, de valamiért most ő is makacskodott. Elügetgettünk, vágtáztunk velük bent, és ilyenkor munka végén azt szoktuk csinálni, hogy lesétálunk a fedelesből a nagy homokos pályára, ott megfordulunk aztán visszaséta az istállókhoz. Most leértünk, halljuk, hogy Pete kiabál utánunk, hogy akkor ne forduljunk vissza, hanem terepen (!!!) sétáljunk körbe vissza a farmra. Jane eddig egyszer volt kint öreg ló mellett, Gorgina egyszer sem :D

Malinnal csak összenéztünk, hogy ez remek lesz, aztán mentünk. Én mentem elöl Georginával, mert a kettő közül még mindig ő volt a bátrabb és meglepő módon semmi gond nem volt, szépen mentek, mi meg nagyon örültünk magunknak. Aztán Pete kiabál le nekünk a domb tetejéről, hogy ha már ilyen jó, akkor ügessünk is.... Oké, az is rendben volt, Malin kiabál vissza neki, hogy: "Nahát, olyanok mint két 10éves!", mire Pete: "Ti is!" :D

Szóval a csikók nagy pirospontot kaptak.

Este volt még egy kis tortázás-vodkázás a nyergesben Carolina 30. szülinapjának a tiszteletére, hát nem mondom jól aludtunk utána.....

Viszont ami nagy baj: A lappangó térdbajaim, amikkel már eddig is csomót küszködtem, kiújultak. Szombat reggel úgy keltem, hogy azt hittem nem érek le az istállókhoz se gyalog.... Érzem sajnos a lovakon is, hogy gyenge a csizmám, ront az ülésemen, szóval nem tudom mi lesz ezzel....

Ez most egy rövid bejelentkezés lesz.

Ma már kicsit jobban kezdett hasonlítani a napom egy normális munkanapra, de azért az még mindig odébb van.

Reggel Peter vezényletével felülhettem az egyik hároméves hölgyeményre, Georginára. Sok érdekesség van, egész máshogy lovagolják be a csikókat, mint amit eddig láttam, de tetszik a rendszer. A felülést megelőzően a futószárazás mellett csinálják az ún. "drivingot", két futószárral hajtják a csikót és úgy csinálnak mindenféle feladatot földről. Szóval volt egy kis driving, egy kis futószár, aztán kicsit elkocoghattam vele a fedelesben. Azt viszont nem értem, hogy egy hároméves félig nyers csikót miért jó négylábra patkolni azon kívül, hogy ha esetleg felrúg valakit, akkor a lehető legnagyobb sérülést okozza :D

Sorra került még a két herélt is, délután kicsit nyugisabb volt, mert nem volt itthon a "főnökség".

Este még tartottunk a lányokkal egy vacsizós bevásárlókörutat, két másik lánnyal innen a környékről (lovasok szintén). Szóval én most tele hassal, fáradtan, izomlázasan kidőlök...

Összevont bejegyzés következik. Érdekes egy út volt, nem mondom… 

Érkezéskor ami rögtön szíven ütött, az az volt, hogy a telefonom az istenért nem bírt normálisan rácsatlakozni egyik hálózatra sem, csak segélyhívást engedélyezett, ennek, mint később kiderült, az volt az oka, hogy a családi telefoncsomagból csak az enyémet érte a megtiszteltetés, hogy tiltva volt a roaming, ezt ma délutánra sikerült orvosolni. Ezért nem tudtam sms-ezni senkinek, akinek ígértem.

A repülőút meg…. Szerintem nem túlzok, ha azt mondom, hogy életemben nem volt még ilyen rázós utam, pedig repültem már egy pár órát…. Majdnem mellettem ült egy itt dolgozó magyar srác, viszonylag sokat beszélgettünk + érkezés után segített elnavigálni, ő is azt mondta, hogy soha nem utazott még ilyen szarul, hát hiába, ez az én formám. Nem tartom magam egy gyenge gyomrú embernek, de ereszkedésnél volt néhány pillanat amikor azt latolgattam, vajon mikor kell a papírzacsi után nyúlnom. A pilóta mindenesetre vastapsot kapott landolásnál, azt hiszem ez kijárt neki :D 

A bőröndök begyűjtése után a „customs officer” mondjuk mókás volt, ahogy „Hya folks!” felkiáltással érdeklődött, hogy honnét jöttünk, és nem kívánunk-e elvámoltani alkoholt, cigarettát :D 

Mázli volt azért, hogy összeakadtam így egy helyismerettel is rendelkező emberrel, mert ugyan nyilván megtaláltam volna a buszomat, de valószínűleg sokkal lassabban, és az már lehet elég lett volna hozzá, hogy le is késsem. Ebből következik, hogy szerencsésen elértem. 

A sofőrt megörvendeztettem egy 50 eurós címlettel, meg kellett várnom még pár utast és csak akkor tudott visszaadni. Nem sok „bennszülöttel” kommunikáltam idáig, de attól a kevéstől is a hajam leégett, a fekete foltokat, amiket nem tudtam dekódolni, igyekeztem logikusan behelyettesíteni, eddig sikeresen. 

A főnököm, Peter gyűjtött be a busznál. Este semmit nem láttam a placcból, gyorsan belaktam a szobámat amennyire még az erőmből telt, aztán eltettem magam másnapra. A késői érkezésre tekintettel nem 7kor kellett kezdenem a többiekkel, hanem csak a reggeli szünet után 9kor. 

Két lánnyal dolgozom együtt: Carolina Lengyelországból és Malin Svédországból. Türelmesek, segítőkészek, már csak nekem kell felkötni a gatyeszt. 

Az első napomat röviden úgy tudnám összefogni, hogy kinyúltam mint az állat :D Sikerült viszont netet + telóba itten simkártyát szerezni és egy kicsit shoppingolni is a Tescoban. Egyelőre csak kapkodom a fejem, próbálom felvenni a ritmust és megtanulni az itteni dolgokat. Csak eközben frusztrál, hogy lassú vagyok, mint a lajhár, de majd csak belejövök. 

Egy kis istállórészem van, négy bentlakó ápolttal: két hároméves Livello kanca, plusz egy négy- és egy hétéves herélt. Ezen kívül elvileg lesz mégegy háromévesem is, csak az nem „nálam” áll. Egyelőre így áll a képlet, majd meglátjuk mi lesz még. 

A két herélten ültem ma. A hétéves -Reilly- tetszetős volt, csak rúg a pálcára, de nagyobb baja ne legyen. Ő eladásra van itt, a lány akié volt Londonba költözött, a faterja meg el akarja adni.

Így fest munka után (a fényképezőmet sajna nem volt kanalam levinni, de majd holnap talán):

A másik srácot így most már csak úgy hívom, hogy Bobby, a mágus :D Felkészítettek, hogy nagyon lusta, tohonya, stb. Ehhez képest már a pályára menet ágaskodott velem vagy hármat és állandóan vissza akart fordulni. Persze hamar kidöglött, de akkor meg azért kerültünk konfliktusba, mert nem értékelte valami nagyra azt, hogy pálcával akartam vágtába segíteni. Szóval egy négytalpassal fejezte ki a háláját, amit miután földetért a segge, azzal fokozott, hogy kiugrott jobbra. Nem sok kellett hozzá, hogy én meg balra menjek a föld irányába, de valamilyen csoda folytán föntmaradtam. Utána már szépen ment, de azért rendesen letesztelte a bizonyítványomat :D 

Ő meg itt Bobby, munka előtt:

Később, az este folyamán megfordult itt pár környékbeli, és mesélték, hogy ezt páran már megszívták, akik jöttek próbálni a lovat. Szóval pálcával csak ésszel :D 

Este még leféreghajtóztuk a három kb. éves csikót, hát az nem volt gyenge menet, vicces viszont annál inkább. 

Ami szörnyű: ilyen boszorkányseprűket használnak csak, én meg azzal egyelőre képtelen vagyok kulturáltan söpörni. A másik meg a jó öreg hideg-melegvíz nem egy csapból jön, hanem két különbözőből - jelenség, amitől egyelőre megőrülök :D 

Még megejtettünk most ¾ 10 fele Malinnal egy esti szénázást (hármunké a kedd-szerda-csüt, tetszőlegesen eloszthatjuk melyik nap ki megy), most pedig elteszem magam holnapra, hogy ne ájuljak el a nap közepén. Jóéjt!