A próbahét gyakorlatilag egy mindenre kiterjedő állásinterjú. A potenciális munkaadó megbizonyosodik róla, hogy a jelentkező meg tudja-e különböztetni a ló elejét a hátuljától, mindkét fél eldönti, hogy szimpatikus-e neki a másik, és működne-e így a munka. Vagyis fontos a jó benyomás.
Miután a keddi nap tovább traumatizálta az addig sem felhőtlen viszonyomat a légiközlekedéssel, nyugtalan álomba merültem. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a hálószoba közvetlenül a főút mellett van, amit egyébként mára már meg sem hallok. Valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy valami irgalmatlan módon fáj a gyomrom, de csak így a félálomig jutottam el, aztán vissza is aludtam.
A vihar egyébként itt sem múlt el nyomtalanul; letépte a szél a fedeles tetejének egy részét, és mivel továbbra is viharos idő volt, ezen a bizonyos részen bevert az eső, a többi elem meg csak baromi hangos volt, ahogy a szél össze-vissza rángatta. Reggel -"koszolós" ruhám nem lévén- felmentést kaptam az össznépi ganyézás alól, Alexék megreggeliztettek, és megbeszéltük, hogy amíg meg nem érkezik a bőröndöm, szerelni fogom a lovakat nekik meg ilyesmi. Előző este egyébként a reggeli, délelőtti órákra jósolták, hogy ideér a csomagom.
Miután még délben sem volt itt, felhívtam a Lufthansát, hogy ugyan, mondják már el nekem, hogy mégis mikorra várhatom azt a bőröndöt, ami az előző esti utolsó géppel érkezett arra a repülőtérre, ami pontosan 20 perc autóútra van a jelenlegi tartózkodási helyemtől.... A hölgy elkérte a referenciaszámot, satöbbit, majd közölte, hogy látja a rendszerben, hogy megérkezett a csomag az előző esti utolsó géppel, de még nem azonosították, hogy valóban az-e az ominózus csomag (???), de biztosított róla, hogy amint ez megtörténik, küldik taxival. Én erre persze visszakérdeztem, hogy na de mégis MIKOR? Azt sajnos nem tudja megmondani (??!!??). Itt már kellett vennem egy mély levegőt, és mérsékelt nyugalommal ismét visszakérdeztem, hogy na de körülbelül...? Egy órán belül, estére, vagy holnap délre várjam? Nem tudja megmondani, amíg nem azonosították a csomagot. Fuuuuuu! Végül kicsit rágtam még az idegeit, de szemlátomást zsákutca volt ez a beszélgetés, szóval inkább elköszöntem. Valami hatása viszont mégiscsak lehetett a telefonnak, mert bő egy órával később ott állt a kapu előtt egy taxisofőr a bőröndömmel :-D
Végre megérkeztek a lovascuccaim és elkezdődhetett az igazi munka, halleluja!
Mindeközben a gyomrom nem volt az igazi... Mivel elég hipochonder vagyok, ezért pillanatok alatt gyomorvérzést meg hasonlókat vizionáltam, de emellett közben racionálisan végiggondoltam, hogy valószínűleg a literszámra nyakalt Aspirin Complex (ami köztudottan hazavágja a gyomrot) és az előző napi halálfélelem által kiváltott stressz együttes hatását élvezem. De ettől függetlenül állandóan beugrott, hogy "De mi van, ha...?" :-D Így némi szorongással telve csináltam a napot. (Nem ér röhögni! Csak egy kicsit :-D)
Délutánra megint mocskos rossz idő lett, és már annyira hangosan csapkodta és rángatta a tetőelemeket a szél, hogy nem lehetett lovagolni, csak futószárazni néhány lovat. Pont mire megérkezett a lovasruhám. Oh well....
Estére megkaptam az ún. istállóautót, hogy bevásárolhassak magamnak a hét hátralevő részére. Szerencsére pofonegyszerű eljutni a boltokhoz. Éppen teljesen felszabadultan shoppingoltam, amikor egyszer csak megint éreztem, hogy fájdogál a gyomrom, valami nem okés, és már jöttek is a gondolatok, mint egy cunami, hogy na most már TUTI, hogy valami nagy bajom van, és itt, a seelscheidi Rewe felvágottas pultja előtt fogok majd kiterülni, mint egy béka. Oké, mély levegő, gondolatok közben szépen eltávoznak, minden fasza.
Hogyha mindez a belső vívódás nem lett volna elég, ott volt még a külső szemlélő által jól észlelhető piros, időközben már hámlásnak indult orr, permanens orrfújás (=trombitálás), plusz az a jó kis orrhang.... Guszta jelenség voltam.
Ez volt tehát az alapfelállás. Ehhez jöttek aztán a további hendikeppek, kezdve a bokámmal, ami alapesetben egyébként legjobb tudomásom szerint egészséges :-D Az első teljes napomon, amikor már magamnál tudhattam minden ingóságomat, összesen hat lovat kellett lelovagolnom. Az utolsó volt Cashman (ő később nagy kedvencem lett, amíg el nem vitték Hollandiába), aki -mint később kiderült- egy meglehetősen traumatizált előéletű, borzasztó nehéz lovaglású és nehezen együttműködő ló. Ez aznap abban merült ki, hogy feszt megpróbált kirángatni a nyeregből, vagy indokolatlanul magas tempóban közlekedni, én meg közben minden erőmmel azon voltam, hogy a létező legmélyebben üljek, és tapostam a kengyelt, mintha az életem múlott volna rajta.
A valódi problémával másnap reggel szembesültem, amikor felültem az első lovamra, Luigira. Annyira fájt a jobb bokám, hogy csak úgy tudtam könnyűügetni, ha teljesen a bal kengyelt terheltem, könnyített vágta elképzelhetetlen volt, egyedül vágtában leülve tudtam normálisan lovagolni, ha nem kellett túl sok csizmát használnom. Vacilláltam, hogy mi legyen, de arra jutottam, hogy nem tudom még öt további lovon eljátszani, hogy minden okés, szóval szóltam Alexnak, hogy "Houston, we have a problem...". Mondtam neki, hogy lelovagolok még ötöt, ha arra van igénye, de szerintem ez így a lovaknak sem túl jó. Mondta, hogy semmi gáz, akkor futószárazzak helyette. Király!
Na és így kerültem kapcsolatba Check Outtal :-D Check Out egy ötéves herélt, akinek akkora személyisége van, hogy egy külön boxot kellene fenntartani neki. Mintha csak róla született volna a mondás, miszerint; "Ha nem vagy alázatos ember, majd a lovad azzá tesz!"
A feladat az volt, hogy futószárazzam le a kültéri lovaglópályától nem messze lévő körbekerített kisebb pályán. Ennek a lónak az egyik legfontosabb alaptulajdonsága az, hogy nem dolgozik ha nem muszáj. Sőt, inkább úgy helytálló a megállapítás, hogy mindent elkövet, hogy ne kelljen dolgoznia. Ez futószáron úgy fest, hogy annyira visszatart, hogy már szinte hátrafelé halad, és minél erősebben próbálja az ember presszionálni ostorsegítséggel, annál hevesebben kezd visítani és ugrálni. Minderre persze csak később, az idő múlásával jöttem rá :-D
Kortárs kép Check Outról bevetés közben :-D
Ott voltam tehát a második teljes értékű munkanapomon a fájós bokámmal, és még kicsit örültem is, hogy fiatal lovat kaptam. Hamar kiderült, hogy ez a fiatal ló lusta. Nagyon lusta. Mit csinál az ember lánya ilyenkor? Elkezd erőteljesebben hadonászni az ostorral és hangosabban csapkoni :-D Check Out pedig nagyon gané volt, mert nem adott semmiféle figyelmeztető jelet, egyszerűen csak nem volt hajlandó vágtában maradni. Folyton vissza-visszaesett ügetésbe, és úgy tűnt, hogy semmiféle reakciója nincs sem az ostor hangjára, sem pedig arra, hogy úgy csapkodott a kezemben, mint egy partravetett tengeri kígyó. Aztán elérkeztünk egy pontra, amikor megelégelte a mentális nyomást, és egy -azóta már unalomig ismert- hangos visítással kísérve hatalmasat bakolt, majd megindult teljes sebességgel nyílegyenesen.... Én megvetettem a lábamat és megkapaszkodtam a futószárban; jöjjön, aminek jönnie kell. De legnagyobb meglepetésemre, amikor elért a futószár hatótávolságának a végére, és megakasztottam a zablával, fogta magát és lendületből elfeküdt! Én itt annyira meglepődtem, hogy amikor felpattant és elkezdett tovább száguldozni, halovány kísérletet tettem arra, hogy visszatartsam, de egy pillanattal később már szabadon rohangált az elkerített pályán. Ekkor fogalmazódott bennem meg először az a konkrét aggodalom, hogy valószínűleg nem fognak felvenni erre az állásra.
Néhány rettenetesen hosszúnak tűnő perccel később megfogtam, Alex persze vegignézte az egészet lóhátról a szomszédos pályáról. Aztán odajött és mondta, hogy vigyem be inkább, majd bocsánatot kért, mondván, hogy nem tudta, hogy ilyen seggfej ez a ló futószáron, majd valamelyik fiú kihozza délután. Egy szikla gördült le a szívemről....
((Miután már felvettek és elkezdtem dolgozni, Check Out ezt további két alkalommal játszotta el velem. Szerencsére mindkétszer a fedelesben voltam. Elmondhatatlanul sokat fejlődött a nyáron, de a kapcsolatunk még így sem mondható felhőtlennek :-D Pont a héten futószáraztam a fentebb említett kisebbik pályán, és meglepően normálisan viselkedett még úgy is, hogy felhúzta magát a mellettünk karámban lévő lovakon))
Friss kép keddről :-)
A poszt-sorozatnak még egy utolsó része lesz, napokon belül hozom, becsszó! :-)
